Csütörtök a továbbképzés ötödik napja
Ismét kávéval a kezemben igyekeztem az iskolába, mert számomra ez reggel elengedhetetlen... Most annyira nem kellett sietnem, időben indultam. Olyan csendes volt még minden reggel 8-kor az óvárosi utcákon. Egy-két embert láttam, aki gondolom munkába igyekezett és egy-két pincért, aki éppen a reggelikhez terített, felkészülve a turisták későbbi "rohamára". Így szemlélődtem, amíg beértem az iskolába.
Szokás szerint 8:30-kor kezdtünk, a mai napon a számelmélettel foglalkoztunk ezúttal egy kicsit másképp. Hogyan is lehetne a gyerekek érdeklődését e témával kapcsolatban felkelteni, milyen eszközök használatával lehet mindezt elérni.
Délután az edubase.net alkalmazással ismerkedtünk, és egy kis "bajnokságon" is részt vehettünk, sok érdekes, gondolkodtató feladatot oldottunk meg.
Tanítás és egy kis pihenés után Rovinj északi részét fedeztük fel. Ezen a részen van a városka kempingje természetesen strandolási lehetőséggel. Itt volt régen - a szállásadónk elmondása szerint - a nemzetközi ifjúsági tábor, ahol a férjével is megismerkedett. Nagyon sok kellemes élményben lehetett részük az itt táborozóknak. Ma már a tábor helyén új építésű házak, apartmanok állnak. A környezet nagyon tiszta, rendezett, szemet gyönyörködtető. Sokáig lehet sétálni a partmenti ösvényen, ahonnan gyönyörű a kilátás a tengerre és az óvárosra. Mi nem mentünk el a végéig, mert a telefonom lépésszámlálóját már így is meglehetősen túlterheltem 😊.
Azért a naplementét ma sem hagytuk ki!
